Vannak olyan világmárkák, mint például a Starbucks, amelyekről azt gondoljuk, hogy nincs a világon olyan ember, aki ne hallott volna már róluk, ne ismerné, szeretné a termékeiket, szolgáltatásaikat. Pedig mennyire téves ez az elképzelés! Körülbelül hét milliárd ember él a földön és vannak olyan országok, városok, amit közel sem ért el az a civilizációs színvonal, mint amit mi megszoktunk már itt Európa közepén. Vagy egyszerűen az ott élő emberek nem rendelkeznek olyan anyagi körülményekkel, hogy megengedhetnének maguknak egy Starbucks kávét. De még olyan ismert helyeken, mint Izrael sem biztos, hogy sikeres lesz egy, a világ más pontjain elismert és szeretett vállalkozás. Azt gondolnánk, hogy a kávét mindenki szereti. Így gondolta ez a Starbucks cég is, mikor a 2000-es évek elején kávézókat nyitott Izraelben. Azonban a Starbucks kávéja és a hozzá kapcsolódó életérzés nem vonzotta a helyi embereket. Az itt élők szeretnek leülni egy kávé mellett és nyugodtan, nem rohanva elfogyasztani azt. Inkább választották tehát a már ismert és szeretett helyi prémium kávézóikat. A Kávézó óriás tehát megbukott Izraelben. Ebből az a tanulság, hogy ne csak a globális marketing stratégiánk alapján terjeszkedjünk, hanem vizsgáljuk meg tüzetesen a helyi kulturális szokásokat, mielőtt döntést hoznánk.
